Imagine

Egy (két, há, négy) decens, intelligens, átlagosan kulturált fiatalember előtt vajon tényleg csak két út áll, ha szombat este kedve támad táncolni egy kicsit? Választhatja a retródiszkót a 06708090-es évek slágereivel, a Billie Jeannel meg a latin fosfiestával, a 40-en túli desperate housewives körül sunnyogó szerencsétlenekkel és külföldiekkel, kondibajnok+bukszákkal, seggrázó kiskorúakkal, folyamatosan pofázó DJ-vel, minden szám után reménykedve és csalódva, hogy hátha most már valami jó jön, de nem, megint a Haffanana...
Vagy mehet trendi helyre, belőtt hajú, design-keretes szemüveges, hipster-, esetleg öltönyös, divatos yuppiefiúk meg zombiarcú, pohárral ácsorgó, máshogyan dekoratív lányok közé, akik annyira kúlok, hogy  hagyományos zenét még véletlenül sem hallgatnak, csak azt a kategorizálhatatlan, minősíthetetlen minimálszart, amit egyszerre két művészlélek nyomat átszellemült arccal a pult mögül, noha egy gyerekszintetizátor demója meg egy régi kvarcjáték ugyanilyen forradalmi, útkereső és tabudöntögető zenei minőséget képes előállítani, és hitetlen, kényszeredett mosollyal figyelheti a feketéket, akik körben állva a klipekben meg filmekben látott lépéseket igyekeznek reprodukálni, de olyan szarul, hogy tragikus hősünk simán le tudná táncolni őket, ha bármilyen, zenére hasonlító ritmuskombinációt elcsípne, sőt még így is, de méltóságon alulinak érzi, hogy igazán megmozduljon, persze néhányszor megpróbálja, de le is áll pár mozdulat után, mert minden eddigi tudása, etikai, kulturális, morális érzéke szemben áll az aktuális abszurd valósággal. Ezek az opciók, ha csak úgy spontán, beszélgetés után még szórakozna kicsit Budapesten. Persze, van egy csomó hely, lehetne tervezni, és esetleg hatalmas, nem evilági mázlival kifogni valami jót, ahonnan még haza is lehet menni valamelyik éccakai járattal, ami mindegyikünk ízlésének megfelel egy-két óra erejéig, akkor, amikor amúgy is mindenki ráér találkozni és még van kedve maradni kvaterkálás után is..? Ezt mondja A Szív, de rögtön a mondat végére is biggyeszt egy kérdőjelet. Mert szégyenli magát Az Agy előtt, amiért egy dobbanás erejéig reménykedni mert a kijelentő módban. És mégis...  Valahol léteznie kell egy helynek, egy legkisebb közös többszörösnek, ami mentén pár barát, ha egy-egy hétvégén összejön gyönyörű székesfővárosunkban egy italra és némi csevejre, még bulizhat pár órát, majdnem úgy, mint régen.
Én megtalálom ezt a helyet. Talán azt mondod, álmodozó vagyok, de nem én vagyok az egyetlen. Csak képzeld el...