I'm going slightly mad, avagy hajóvonták találkozása tilos!

Kicsiny blogom egyre meghatározóbb tényezője lett kihagyásaim dokumentációja. Aki csak legutóbbi bejegyzéseim sekély medre mentén lépett bele eme folyóba, abban joggal merülhet fel a gondolat, hogy még épp idejében, szellemi teljesítőképességem zenitjén állt bele a sodrásba, mely ezután azonban lassan csermellyé szelídül. Nos, magam is ezen a véleményen lennék, ha nem rémlene a múltból néhány hasonlóan apályos időszak. Bár, hogy volt-e már ilyen tartósan csekély a vízhozam, arra vonatkozóan hiányosak az adatok. Ismét megtörtént, ezúttal az Auchanban. Sok dolgot is vettem, a nagy csomag WC-papírt is hurcolásztam- noha felmerült bennem, hogy mért nem csak a vásárlás végén veszem le a polcról-, nem csoda hát, hogy már elegem volt a szatyrokból. Mindazonáltal az, hogy a magammal hozott szatyrot, melyben egy övtáskában a pénztárcám (igen, a kártyákkal), a telefonom, a bérletem, egy fülhallgató valamint némi gyógyszer lapult, egyszer csak kvázi tudat alatt lerakom, hogy kis idő múlva arra eszméljek, már nincs a kezemben, korántsem nevezhető a helyzet tudatos menedzselésének. Járkáltam körbe, mint egy halhatatlan lelkét a kommercialitás oltárán feláldozó dervis, de nem volt sehol. Megkérdeztem az árufeltöltőket, majd szóltam egy biztonsági őrnek is, habár először eltévesztettem, és egy fehér inges vásárlónak magyaráztam a helyzetet; másodszorra sikerült. Miután magánnyomozásom kudarcba fulladt, végül a vevőszolgálat felé vettem az irányt, ahol megint összetalálkoztam az (igazi) őrrel, aki kérdésemre mintha pozitív szemmozgással válaszolt volna a pult felé sandítva, majd mielőtt az ott lévő hölgy még rámszólt volna, kiléptem a cuccokkal a lopásgátló kapukon, amik el is kezdtek sípolni, de végül kiderült, hogy megvan, le van adva a tatyóm, melyet egy gyors leltár, személyazonosságom igazolása, valamint a jegyzőkönyv kitöltése után ismét a magaménak tudhattam. Miután annó (dacumál) 2000-ben, egy hasonló vízállásnál szintén az övtáskámat hagytam ott a francia-spanyol határon egy vonaton, benne minden pénzemmel, az útlevelemmel, vonatjeggyel, felmerül a kérdés, vajon nem lenne-e jobb a derekamon hordani ezt az egyébként praktikus kiegészítőt, kényelmi és esztétikai fenntartásaimat félretéve. De hogy az idei Bazany-díj legkőkeményebb esélyese vagyok, az biztos.