Tapasztalat

Mikor kisgyermekként szüleimmel megnéztem a Moziklip c. filmet, a Kacsamajom mellett a legtöbb fejtörést a Sziámi zenekar Százbolha c. száma okozta. Magam is eképpen interpretáltam a refrént, pedig nem tudtam, mi a szám címe. Csak azt, hogy apámnak nagyon tetszik, főleg a kérdéses rész. Amikor anyámhoz fordultam a kételyemmel, hogy száz bolha mért csak egyszer jó, és ha egyszer jó, az miért nagyon jó, mindig csak annyit mondott, hogy ha nagyobb leszek, majd megértem. De csak teltek az évek, és én még mindig nem jöttem rá, mi lehet az a nem gyereknek való üzenet, amit a bolhák hordoznak, mi lehet az a rejtett szubsztancia, amely e rovarok által magában hordozza a huncutságot, illetlenséget, amelynek értelmét majd csak ártatlanságomtól megfosztva, az évek viharaiban megedződve láthatom meg végre én is. Aztán tizenöt évesen egyszer csak leesett. Hirtelen, mint a nyári zápor. Hogy az volt-e a pillanat, amitől fogva felnőtt voltam? Á, faszt, még csak közel se volt.

U.i.: Utálok károgni... De azért akkoriban, ha egy kisgyermeket elvittek egy filmre, ami a kortárs zenéről szólt, olyan előadókat látott, mint a Sziámi, a KFT, a V*Moto-rock vagy a Napoleon Boulevard, ezzel szemben a Viva Comet idei fellépői a teljesség és minőség igénye nélkül: Anti Fitness Club, Fluor Tomi, Radics Gigi, Majka, Hien.... Persze, ez a mainstream, lehet mondani, hogy vannak olyan kevéssé ismert zenekarok, amik jó zenét játszanak, csak meg kell találni őket (persze), de anno ez volt az a szint, ami mindenkihez eljutott. Lehet kommunistázni is, de az elnyomás legalább a kreativitásnak jót tett.