A múlt darabkái- A szolid esti összejövetel, ami majdnem eldurvult

Tubusból, flakonból spricceltük a mustárt, ketchup-ot a falakra és a plafonra, a gangról virslivel dobáltuk a szomszédos lakásokat. A Pál, mint egy részeg perpetuum mobile, az asztalnál ült és folyamatosan ouzo-t köpködött a csillárra, ahonnan az visszacsöpögött rá és az asztalra. A rendőrség már úton volt, hogy véget vessen a mókának. Szóval minden a normális kerékvágásban zajlott, amíg a kezünk ügyébe nem került a kenyér. Már-már lendült a kezünk, hogy ösztönösen ezt is a szertelen jókedv áldozati máglyájának tüzére dobjuk, de Misi még észnél volt, erélyesen, "A kenyér nem játék!" felkiáltással közbelépett, s megakadályozta, hogy megcsúfoljuk a péktermék évezredes szakralitását. Persze mindez akkor nem jutott az eszünkbe, csak nevettünk ezen a hirtelen felbuzduláson a totális káosz közepén, mely annyi élelmiszeripari és egyéb termék vesztét okozta, de a kenyeret békén hagytuk. Hamarosan megérkezett a rendőrség ( "Itt a Yard! Itt a Yard!"-jelezte a Pál), a káosz világteremtő energiái lassan átadták helyüket a rend építő, megtartó erejének; aludni, józanodni tértünk, ki-ki lavórt szorongatva, ahol épp helyet talált. Hanem a bölcs szavak megmaradtak, s lám még most, annyi év után is a fülemben csengenek: "A kenyér nem játék!"