2014. november 21., péntek

Egy intim vallomás

Hány és hány könyv hátlapja, fülszövege kecsegteti az olvasót azzal, hogy az adott mű letehetetlen. Bizonyára eddig is akadtak-mivel szeretek olvasni és annyi jó könyv van-olyanok, amelyektől valóban nagy nehezen szabadultam, s két-háromültő helyemben kiolvastam-legutóbb például a Tűz és jég dala-sorozat könyvei voltak hasonlók, noha ezekkel azért többször randevúztam az elkerülhetetlen vég előtt-,mégis meggyőző erejű a tény, hogy Zolnay Vilmos: A művészetek eredete (Pokoljárás) c. művét a finisbe jutva csak akkor tudtam letenni, amikor már harmadszori melegvíz újraeresztés után-imádok kádban olvasni-alig tudtam a szövegre koncentrálni, annyira kellett hugyoznom, s nem mellesleg épp a nap folyamán hallottam a tévében, hogy valóban káros visszatartani.

Életem legjobb beruházása volt, amikor egy használtkönyv-árustól (akaratlanul lealkudva) megvettem 1000 forintért, hogy legyen mit olvasnom munkába menet. Igaz ez már több hónapja, talán fél éve is lehetett, megakadtam az olvasással, viszont az is igaz, hogy elkezdtem újraolvasni úgy, hogy még elég frissen emlékeztem a szövegre (de nem láttam világosan az összefüggéseket), amit annyira utálok, hogy talán még sose nem is tettem meg más könyvvel; elég sok van, aminek nekifutottam jópárszor, de sose jutottam egy bizonyos pontnál tovább benne, s valószínűleg nem is fogok.

A fülszöveg (és Devecseri Gábor) szerint "Más szemmel néz az ember... (az őskőkorban) telerovátkált pirosas kőre Zolnay munkájának elolvasása után, mint nézhetett előtte. Ami rejtvénynek mutatkozott a szemlélő előtt, az most napnál világosabb bizonyíték..." Ott helyben, a könyvárusnál átfutva mindezt, nem tudhattam, hogy ez valóban mennyire áll. Én nem is értem, hogy lehet, hogy nemhogy világszerte dicsőítenék ezt a könyvet és az íróját, de alig tud róla valaki is, ahogy én sem tudtam. Ilyen érdekfeszítő, izgalmas, reveláló, meggyőző és újszerű gondolatokat felvonultató és egymásba öltő, erős írást aligha olvas sűrűn az ember (én). Megőrülsz, baszki, olyan jó.

Úgyhogy most, éjjel fél négy körül, miután megírtam ezt az ajánlót/himnuszt, még nekiülök és a hátralévő százvalahány oldalt, immár a szárazon, még behabzsolom. Ha valakinek ezután szintén gusztusa támadt volna erre a talán kissé nehéz, de tartalmas különlegességre, jó étvágyat hozzá!