A filisztéria diszkrét bája

Mostan hadd mesélek arról, míly kispolgári gyönyörök érik néha az ember fiát. Habár időről-időre előfordul, hogy magam is osztom Arany életunt úri nőjének véleményét, miszerint  „Ah, kínos élet: reggel, estve öltözni és vetkezni kell!”, azért van, ami reményt ad. Mégpedig az, hogy amikor a két kikészített vállfa-az egyik nyilván beljebb, a fal felé van-közül a felém esőt leakasztom, pont rá tudom tenni a kabátomat, amit magamról pont (f)első rétegként veszek le, s e felruházott készséget a másik mögé betéve immár eme csupasz fogas kínálja fel magát nekem, hogy soron következő, második héjamat, a kapucnis pulcsit rácicomázzam a pőre vázra, majd ezt akasztom vissza a kabát elé, tudván tudva, hogy így másnap, induláskor pont ez a b(első) réteg pattan majd a kezem alá, hogy aztán a díszétől megfosztott akasztót a kabátos mögé csúsztatva már amarról arassam  le leleményem mérsékelten vízhatlan gyümölcsét. Tudom, mindez csupán a mindennapok csökött, szürke árnyalatából pislákol fel halványan, de néha ez a banális, talmi derengés is elég, hogy berobbantsa lelkem gyújtómotorját. Rend van az univerzumban.

Egy intim vallomás

Hány és hány könyv hátlapja, fülszövege kecsegteti az olvasót azzal, hogy az adott mű letehetetlen. Bizonyára eddig is akadtak-mivel szeretek olvasni és annyi jó könyv van-olyanok, amelyektől valóban nagy nehezen szabadultam, s két-háromültő helyemben kiolvastam-legutóbb például a Tűz és jég dala-sorozat könyvei voltak hasonlók, noha ezekkel azért többször randevúztam az elkerülhetetlen vég előtt-,mégis meggyőző erejű a tény, hogy Zolnay Vilmos: A művészetek eredete (Pokoljárás) c. művét a finisbe jutva csak akkor tudtam letenni, amikor már harmadszori melegvíz újraeresztés után-imádok kádban olvasni-alig tudtam a szövegre koncentrálni, annyira kellett hugyoznom, s nem mellesleg épp a nap folyamán hallottam a tévében, hogy valóban káros visszatartani.

Életem legjobb beruházása volt, amikor egy használtkönyv-árustól (akaratlanul lealkudva) megvettem 1000 forintért, hogy legyen mit olvasnom munkába menet. Igaz ez már több hónapja, talán fél éve is lehetett, megakadtam az olvasással, viszont az is igaz, hogy elkezdtem újraolvasni úgy, hogy még elég frissen emlékeztem a szövegre (de nem láttam világosan az összefüggéseket), amit annyira utálok, hogy talán még sose nem is tettem meg más könyvvel; elég sok van, aminek nekifutottam jópárszor, de sose jutottam egy bizonyos pontnál tovább benne, s valószínűleg nem is fogok.

A fülszöveg (és Devecseri Gábor) szerint "Más szemmel néz az ember... (az őskőkorban) telerovátkált pirosas kőre Zolnay munkájának elolvasása után, mint nézhetett előtte. Ami rejtvénynek mutatkozott a szemlélő előtt, az most napnál világosabb bizonyíték..." Ott helyben, a könyvárusnál átfutva mindezt, nem tudhattam, hogy ez valóban mennyire áll. Én nem is értem, hogy lehet, hogy nemhogy világszerte dicsőítenék ezt a könyvet és az íróját, de alig tud róla valaki is, ahogy én sem tudtam. Ilyen érdekfeszítő, izgalmas, reveláló, meggyőző és újszerű gondolatokat felvonultató és egymásba öltő, erős írást aligha olvas sűrűn az ember (én). Megőrülsz, baszki, olyan jó.

Úgyhogy most, éjjel fél négy körül, miután megírtam ezt az ajánlót/himnuszt, még nekiülök és a hátralévő százvalahány oldalt, immár a szárazon, még behabzsolom. Ha valakinek ezután szintén gusztusa támadt volna erre a talán kissé nehéz, de tartalmas különlegességre, jó étvágyat hozzá!

Csak a rend kedvéért

Jegyzem meg ugyanakkor, hogy a múltkori közértes fiaskó minden valószínűség szerint a bank lelkén szárad, amely elfelejtett értesíteni, hogy ha sokáig nem használom azt a bizonyos kártyát, akkor automatikusan deaktiválódik. Ezért nem sikerült tehát a helyes kód beütésével sem vásárolnom vele, majd miután az újat megküldték (természetesen a gyártási díjat mi álljuk), valahogy szintén nem jutott eszükbe szólni, hogy akkor még aznap kéne venni valamit a kártyával, különben letiltja magát, mindez csupán a harmadik körben derült ki, egy szemfüles ügyfélszolgálatos jóvoltából. Senkiháziak kezében van a bankszakma, azt kell hogy mondjam.

I'm going slightly mad, avagy hajóvonták találkozása tilos!

Kicsiny blogom egyre meghatározóbb tényezője lett kihagyásaim dokumentációja. Aki csak legutóbbi bejegyzéseim sekély medre mentén lépett bele eme folyóba, abban joggal merülhet fel a gondolat, hogy még épp idejében, szellemi teljesítőképességem zenitjén állt bele a sodrásba, mely ezután azonban lassan csermellyé szelídül. Nos, magam is ezen a véleményen lennék, ha nem rémlene a múltból néhány hasonlóan apályos időszak. Bár, hogy volt-e már ilyen tartósan csekély a vízhozam, arra vonatkozóan hiányosak az adatok. Ismét megtörtént, ezúttal az Auchanban. Sok dolgot is vettem, a nagy csomag WC-papírt is hurcolásztam- noha felmerült bennem, hogy mért nem csak a vásárlás végén veszem le a polcról-, nem csoda hát, hogy már elegem volt a szatyrokból. Mindazonáltal az, hogy a magammal hozott szatyrot, melyben egy övtáskában a pénztárcám (igen, a kártyákkal), a telefonom, a bérletem, egy fülhallgató valamint némi gyógyszer lapult, egyszer csak kvázi tudat alatt lerakom, hogy kis idő múlva arra eszméljek, már nincs a kezemben, korántsem nevezhető a helyzet tudatos menedzselésének. Járkáltam körbe, mint egy halhatatlan lelkét a kommercialitás oltárán feláldozó dervis, de nem volt sehol. Megkérdeztem az árufeltöltőket, majd szóltam egy biztonsági őrnek is, habár először eltévesztettem, és egy fehér inges vásárlónak magyaráztam a helyzetet; másodszorra sikerült. Miután magánnyomozásom kudarcba fulladt, végül a vevőszolgálat felé vettem az irányt, ahol megint összetalálkoztam az (igazi) őrrel, aki kérdésemre mintha pozitív szemmozgással válaszolt volna a pult felé sandítva, majd mielőtt az ott lévő hölgy még rámszólt volna, kiléptem a cuccokkal a lopásgátló kapukon, amik el is kezdtek sípolni, de végül kiderült, hogy megvan, le van adva a tatyóm, melyet egy gyors leltár, személyazonosságom igazolása, valamint a jegyzőkönyv kitöltése után ismét a magaménak tudhattam. Miután annó (dacumál) 2000-ben, egy hasonló vízállásnál szintén az övtáskámat hagytam ott a francia-spanyol határon egy vonaton, benne minden pénzemmel, az útlevelemmel, vonatjeggyel, felmerül a kérdés, vajon nem lenne-e jobb a derekamon hordani ezt az egyébként praktikus kiegészítőt, kényelmi és esztétikai fenntartásaimat félretéve. De hogy az idei Bazany-díj legkőkeményebb esélyese vagyok, az biztos.

.......

A pénztárcámat visszakaptam, a bankkártyám is működik, a szekrénykulcsomat is visszahozta a kolléga, viszont elfelejtettem visszarakni a nyakbavalómba, úgyhogy két napig nem jutottam be a saját szekrényembe. Meddig még??

Bazany-update avagy "Mik ezek a kurva kódok rajtam?! Úgy vigyáztam mégis megint baj van! Mik ezek a kurva kódok, mik ezek a kurva kódok, mik ezek a kurva kódok rajtam?!"

Folytatódik a kálváriám a kódokkal; tegnap a reptéren hagytam a pénztárcámat, benne  bankkártyákkal, köztük az újjal, amit kaptam, úgyhogy ma megint egy másikkal mentem vásárolni, persze annak ütöttem be a kódját, amit az elhagyott helyett használtam, utána meg már hiába ütöttem be kétszer a jót, nem fogadta el. Otthagytam a cuccost, hazamentem, megnéztem jó-e a kód (a kapukódot is elkúrtam aztán meg a kaputelefon szarakodott, úgyhogy vagy nyolcadszorra sikerült beütnöm a helyes számsort), hát persze, hogy jó volt, vissza, újra beálltam a sorba, megint megpróbáltam, túlléptem a próbálkozási limitet, letiltotta a kártyát, fizettem készpénzzel meg bözsivel. Este elvileg visszakapom a pénztárcámat egy kollégától (ma szabadnapos vagyok), de mivel az aláírást is feltehetően elkúrtam rajta (először szignóztam, aztán átírtam a teljes nevemmel), lehet, hogy még egyszer újra kell gyártatnom. A reptéren a kesztyűimet hagyom el folyton, az ételhordó dobozomat is elvesztettem már, a műanyagpoharakat lerakom és pár pillanat múlva már nem tudom hova tettem, kulacsot nem is hordok, mert mindig úgy hozták utánam a munkatársak... Érik az a bazany-díj! És biztos még vagy 94 dolgot elfelejtettem/elbasztam az elmúlt hónapokban, csak már elfelejtettem, miket. Megőrülök.

A bazanyság eredete és mibenléte (példával illusztrálva)

Az ősbazany természetesen a Pál volt.
Lenn voltunk a balatoni nyaralójukban, Zlaty Bazant-ot iszogattunk, és ahogy egyszer csak ránéztem a vigyorgó fejére, hirtelen belém nyilallt a bizonyosság, melyet azonmód megosztottam vele is: "Pál, te egy bazany vagy!" Tény, hogy akkori és jelenlegi tudásunk szerint a bazant ugye fácánt jelent szlovákul, melynek lehet egy másodlagos, "balfácán" utóíze, jelentése is, mégis úgy vélem, inkább a Pál kacagtató sutaságai, ügyetlenkedései-ezek külön bejegyzéseket érdemelnek, alkalmasint sorozatban tárom majd az Olvasó elé-révén kelt önálló életre, testesült hús-vér fogalommá (micsoda gyönyörű képzavar!) a szó. Akárhogy is, innentől fogva akkor használtuk, ha valaki bénázott, körülményeskedett, teszetoszáskodott, totojázott, elrontott valamit. "Ne bazanykodj már! Mekkora egy bazany vagy!"-mondogattuk az éppen aktuális alanynak. Ha valaki egyazon cselekménysorozatot összefüggően vagy ismételten sikertelenül próbált végrehajtani, vagy botlása ok-okozati viszonyban újabb melléfogást eredményezett, akkor bazany-show-ról beszéltünk (hányszor, de hányszor a Pálnál, s másoknál is!). Egynéhányszor még a Bazany of the year díjat is kiosztottuk, az egész éves teljesítmény alapján, ha jól emlékszem magam is elnyertem már a címet.

Mindez csak azért jutott most eszembe, mert ma vásárolgatás közben egyszercsak észrevettem, hogy elhagytam a bankkártyámat, mire kiderítettem a bankom számát, és felhívtam őket, hogy letiltsam, az egyenlegem lemerült ("Jónapot kívánok, elvesztettem a kártyámat, érdeklődni szeretnék, hogy mik a lehetős..."), az automatánál megkérdeztem egy nőt a sorban, hogy tehetnék-e gyorsan pénzt a másik kártyáról a telefonomra, hogy letilthassam az elveszett kártyámat, de azt felelte, hogy ő is nagyon siet, utána rosszul adtam meg a saját telefonszámomat, végre sikerült töltenem és letiltottam a kártyát, majd hazaindulva a papírzacskó, amiben az eladdig vásárolt termékeket szállítottam, kiszakadt.


Ez azért már bazany-shownak számít, persze önmagában kevés, de egy nevezésnek jó az összesített versenyben. Ki tudja, akár duplázhatok is, elvégre még csak a nyár elején járunk...




U.i.: Van egy képem a Pálról, mint Original Bazanyról, azonban ezt az ő személyiségi jogait figyelembe véve inkább mégsem osztom itt meg, noha ezzel lenne teljes a bejegyzés.

Shit happens

Na, az utas odaszart a földre az első kosárnál, ez van. Voltak már sztorik nénikről akik barna foltot hagynak maguk után személyi vizsgálatkor a széken, illetve a röntgen melletti palánkon (sic!), de arról eddig még nem hallottam, hogy már elöl kirakta volna; most én részesülhettem ebben az élményben. Kértem egy felmosást, és nyomtuk tovább, elvégre nem szarral gurigázunk mi itt, kérem.

P.s.: Nem volt egy teljes briós, csak némi elkent maszat, viszont jó büdös.

Love is in the air

Pár nappal ezelőtt az utazótáskányi kétfejű óriásdildó, ma a szexbilincs. Az előbbire nincs jogszabály, a bilincset viszont el kellett koboznom. Szegény lány szóhoz sem jutott, csak nevetett kínjában. Ja, és volt egy idősebb hölgy is, ő a melltartóját mutogatta, igaz nem szexuális célzattal, hanem a vizsgálaton méltatlankodva, hisztizés közben. Akárhogy is, tele van a váró szerelemmel.

Azt mondják az elsőt sohase felejted el...

Ééés... Megvan az első fogásom is! Rugós kés a csomagban, én a monitorban, intézkedés hátul. Korábban már fogtam két óriáscsúzlit is, az se gyenge, de hát mégse olyan nehéz észrevenni, meg nem is lett belőle semmi, visszavitte feladni, most meg ki tudja, talán még meg is büntették a faszit, de ha csak simán elvették, akkor is kellett a rendőr, mindenképpen büszke vagyok magamra.

Néha a legfurább helyekről...

Mostanság nem igazán éreztem szükségét, hogy bármit is írásban megosszak az életemből, de amellett azért mégse mehetek el szó nélkül, hogy Pierre Woodman, a pornókirály és análpápa szerint kúl vagyok. 95%-ban biztos vagyok benne, hogy ő volt az a barátnőjével (utánanéztem, Sophie Paris a művészneve, persze magyar), akiknek mind első kosárban, mind hátul alkalmam nyílt hozzájárulni a biztonságos utazásához. Mikor pakolták el a cuccukat, még karattyoltak valamit franciául, én meg megkérdeztem, minden megvan-e, esetleg hiányzik valami -ekkor még nem is esett le, hogy ő az, nálam ez minden utasnak kijár-, a nő magyarul válaszolt, hogy biztos mindjárt jön a kabát, semmi gond, PW pedig franciás akcentussal megjegyezte: " You're cool... Nice, there are not many people like this anymore. Merry Christmas!" Vagy valami ilyesmit, azt, hogy kúl vagyok, megjegyeztem. Hát kérem. Azért nem mindennap mond ilyet az embernek egy análpápa, ezután pedig azt is elmondhatom magamról, hogy ha csak részlegesen is, de vetkőztettem már le pornószínésznőt. Man, I'm cool.

What dreams may come

Délelőtt azt álmodtam, hogy valami lebujban, ahol -talán felszolgálóként- dolgozom, belekeverdetünk egy maffia-leszámolásba a Dános Zsoltival. Nálunk is volt fegyver, és visszavonulás közben egyikünk (azt hiszem a Zsolti) le is lőtt egy gengsztert. Ezután egy másik haverommal mentünk vissza ugyanoda, vagyis az irodába az elmaradt béremért. Haboztam az ajtó előtt, arra gondoltam, talán mégse jó ötlet számonkérni a fizut, tekintve, hogy a főnököm a maffia feje is egyben, de a haverom benyitott; ott volt az összes nagykutya, emberi piramist alkotva álltak egymás tetején, hogy a legfelső kilásson egy jó magasan lévő poros faablakon. A haverom ekkor kislánnyá változott és fölszaladt a gengsztergúla tetejére kandikálni. Snitt.

Namármost tegnap beszéltem a Zsoltival telefonon, ennél több alapja nem igazán van a sztorinak. A fizetéssel eddig nem volt gond, attól eltekintve, hogy még szeptemberben én 2 túlórával többet számoltam magamnak, de csak fejben tartottam nyilván, nem írtam le sehova, úgyhogy nem is reklamáltam érte, és azóta már túl is tettem magam a dolgon. A tűzpárbajt, a szervezett bűnözéssel életvitelszerűen foglalkozó személyek kupacát, a kislányt meg a faablakot meg nem is próbálom megfejteni.

Ovuláció

Fluffer's not dead

Én: Can I eat your pancakes?

Pál: No, you can't.

Én: Can I play with madness?

Pál: Yes, you can.

Remélem, hamarosan belejövök újra, addig is hallgassunk zenét.

Ez a nap is eljött...

Túltelítődtem hírességekből, csak indokolt esetben írok már róluk, bár kétségtelen, hogy abban pl. van némi pikantéria, ha az ember egyik nap Deutsch (ex Für) Tamást, másnap meg Bajnai Gordont vetkőzteti; ezt az élményt az sem tudja elrontani, hogy mind a cipőboltban, mind a barkácsáruházban eladónak néznek, ha munka után betérek vásárolni. Említést érdemel továbbá, hogy Lothar Matthaus is nálunk járt, miután úgy hallom kilátásba helyezte, hogy ismét elvállalná a szövetségi kapitányi posztot.

Forza Milan

Ha jól emlékszem a Batthyány-téren voltunk, a HÉV-megállóban ült egy lány, Szabi megkérdezte, szerintem ki lehet a kedvenc írója. Ránéztem, gondolkodnom se kellett, egyből azt válaszoltam, hogy Kundera lesz. Odamentünk, megkérdeztük: "Hát igazából nincs kedvencem, de Kunderát például nagyon szeretem..." És ekkor rám tört az érzés, hogy én esetleg még mutathatok újat a világnak, de a világ számomra már semmi újat nem tartogat, mindent láttam már, átlátszó az egész. Nagyon kiábrándító volt, és amellett, hogy Kunderát mindig is valami trendi entellektüel faszkodásnak tartottam, ez is hozzájárult ahhoz, hogy ellenérzéssel viseltessek a szerző iránt. 

És mégis, most, mikor életemben először olvasom, arra gondolok, hogy cseh nyelven is, mely eddig számomra csupán kozmetikai termékek, kekszek hátuljának vagy porszívók használati utasításainak tohonya nyelve volt, ím lehet olyan szöveget alkotni, mely egyszerre pragmatikusan következetes és költőien emelkedett, gondolatébresztő és érdekes. Meg mókás dolog látni az őszinte megrökönyödést a barátaim arcán, mikor elmondom nekik, hogy Kunderát olvasok.

Winter is coming

Tegnap lebetegedtem, hazafelé kicsúszott a kezemből a zacskó, szétgurultak a mandulák, a pezsgősdugó meg belelőtt egyenesen a szemembe. Ma reggel a konyhapultról ettem meg a müzlim egy részét a tejjel együtt, a háziorvos szokás szerint nem rendel, úgyhogy a táppénzt nem tudom elintézni, csak az ügyeletre tudok menni, viszont nincs melegvíz.

Quick Update

A mai napra jutó hírességek: Ciccolina, a Unique együttes kétharmada gyerekkel, illetve Dobó Kata, de őt nem láttam, csak mondták. Ciccolinát nem ismertem fel, de a felfújt száj, erős smink, napszemcsi kombó alapján egyből beazonosítottam, kérdeztem, hogy ez valami pornószínésznő volt-e, és hát ő. Ő is kicsi így élőben. Érdekesség még az orosz és magyar kéksapkás békefenntartó alakulat; megjegyzem ők tudják, mi a rend, egy csomagban sem volt tiltott eszköz vagy folyadék, és a lábuk sem sokkal büdösebb, mint egynémely civilé, sőt. Volt egy elkülönített vizsgálatom is, egy férfi magánál felejtette a boxert, fizethette a büntetést, illetve elejtettem egy, a gazdája szerint tízdolláros krémet, a nagyja a nadrágomra meg a cipőmre ment, úgyhogy finom illatom volt az utolsó pár órában. Kapunk egyenruhát is, munka (túlóra) után elmentem próbálni, lesz vagy hat galléros póló, zakó meg három nadrág, egész jó, kényelmes, a szárát majd nekem kell felvarratnom, de legalább nem kell majd állandóan betűrögetnem a fehér ingemet a nadrágba, ami eddig kábé a munka legidegesítőbb része számomra.

Aktualitások

El kell, hogy mondjam, hogy a az elmúlt hetekben több apró, feledhető, de érdekes bejegyzéssel gazdagítottam volna a blogom, mivel azonban egy technikai hiba miatt napokig nem tudtam belépni, elveszett az ihlet és az aktualitás. However, ma viszont ismét volt szerencsém egy hírességhez a reptéren, ráadásul ezúttal nem is celeb, hanem újdonsült úszóvilágbajnokunk, Hosszú Katinka és férje (és edzője) csomagjait vizsgálhattam át röntgennel. Először csak az tűnt fel, milyen izmos már ez a csaj, utána láttam, hogy ők azok. Nem néz ki rosszul, egyébként. Ha már itt tartunk, nagyon jó nők szoktak repülővel utazni, és ahogy az egyik mentorom mondta a betanításkor, nekünk kötelességünk rendesen megnézni őket, már csak biztonsági okokból is, ugye. Ráadásul ma meg is dícsértek, hogy figyeltek a kamerán és nagyon jól vizsgálom át az utasokat -persze csak férfiakat vizsgálhatok-, úgyhogy faszántosság van. Élvezem a melót.

A szerencse áradása folytatódik

A sikeres vizsga után végre (majdnem) teljesértékű, de mindenképp hivatalos dolgozóként tölthettem első négy órámat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér indulási oldalán, és amilyen mázlim van, rögtön az első napra jutott egy híresség; aki figyelmesen olvassa a Felszopó Fogkeféjét, már tudja, hogy annak idején volt szerencsém többször együtt vásárolni a helyi SPAR-ban Majkával, az ózdi hőssel, nos ma tovább mélyült a kapcsolatunk, immár az övét is levette nekem, zsebeit kiürítette (egyébként rutinosan előre, ahogy azt mi, ellenőrök szeretjük), így miután megbizonyosodtam róla, hogy kézipoggyászában sem az előírtnál (100ml) nagyobb mennyiségű folyadék, aeroszol, gél, sem nagyobb elektronikai eszköz (pl. laptop) nem található, cipője pedig se nem magasszárú, se nem rendelkezik 2,5 cm-t meghaladó talpvastagsággal, átengedtem a nekem kijelölt ellenőrző ponton. Neje, Dundika, ahogy az lenni szokott, sokkal kisebb, mint a tévében, de amúgy normálisan viselkedtek, és már jött is a következő utas. A repülőtéren persze mindig nagyobb esély van belefutni ismert emberekbe, úgyhogy ezentúl akár mindig azzal a kérdéssel a lelkemet csiklandozva várhatom a következő napot, hogy vajon kit hoz elém a sors a legközelebb? Ha csak a SPAR-os kalandjaimat nézzük, ki tudja, holnap talán Miller Zoli felsőruházatát igazíthatom a csomagjai mellé a tálcába... Ilyen lehet az élet, amiről az angyalok álmodnak.

DAT Feeling

Amikor reggel oktatásra mész, ülsz a vonaton és körülötted mindenki a füledben szóló zene klipjében szerepel.