Interjú Pierre Abélard-al
(első rész)

-Milyen érzés ezzel a névvel élni?
-Manapság már hál' istennek nem ismerik olyan sokan a skolasztikus filozófia eme nagyját, illetve azokban a körökben, ahol mégis, általában képesek a megfelelő modorral viszonyulni a dologhoz.
-Ön olajoshal-exportőr. Nem zavarja a neve az üzleti életben?
-Nos, a legtöbb üzletet ma már nem magam, hanem képviselőim által bonyolítom. A vállalatom nevéből nem lehet következtetni az enyémre, így az csak a legfelsőbb körökben forog közszájon. Igazán sosem jelentett problémát, legföljebb mosolyra fakasztotta néhány üzlettársamat. Talán néhányszor még segített is, jobban a fejekben maradt, mint mondjuk a konkurenciáé.
-Mi a neve a vállalatának?
-Svansson Fish Export Co. Ltd.
-Ön mikor szembesült először a nevével, illetve azzal, hogy az megegyezik egy híres emberével?
-A gimnázium alatt, történelemből tanultunk róla; egyből ugratások céltáblája lettem, ezek eleinte inkább kedves, szeretetteljes csipkelődések voltak a barátaim részéről. Aztán kiderült, hogy mi történt szegény druszámmal, és pokollá változott az életem.
-Márminthogy kasztrálták. Az elődjét.
-Igen. A gyerekek nagyon gonoszak tudnak lenni...
-Hogyan tette túl magát a csúfolódáson?
-Vártam, hogy abbamaradjon, de sajnos pár gyereknél mindvégig rajtam maradt a bélyeg.
-Nem gondolt rá, hogy iskolát vált?
-S ugyan, mire mentem volna vele? Talán ha műszaki szakközépiskolába jelentkezem át, ott nem tanultak volna róla, nekem azonban semmiféle érzékem nincs a reáltudományokhoz. Tűrtem hát. Szerencsére sok jó barátom is volt, akik a védelmemre keltek, vigasztaltak, ha kellett.
-A szerelmi életére milyen hatást gyakorolt ez a végzetes történelemóra?
--Volt olyan lány, aki éppen emiatt kezdett érdeklődni irántam, egy idő után talán valamiképp vonzóvá is válhatott flörtölni velem a lányok szemében.
-S önnek is lett egy Héloise-a?
-Héloise-om nem, viszont alkalmi kapcsolatok akadtak bőven...
-Tehát e téren nem volt oka panaszra...
-Mondjuk úgy, hogy minden bringát kipróbáltam amit lehetett, s némelyikkel több kört is mentem...
-Milyen bringák voltak ezek?
-Nos, akadt összecsukható Csepel, de 21 sebességes Shimano-váltós versenykerékpár is köztük...
-Gimnázium után merre vitte tovább az útja?
-A Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karára felvételiztem, majd itt tanultam alkalmazott közgazdaságtant 2 évig...
-Egy pillanat, az előbb azt mondta, semmi érzéke a reáltudományokhoz!
-Nos, ez igaz.
-Akkor hogy vehették fel a közgazdasági karra?
-Nem vettek. Hazudtam. Csak kíváncsi voltam, figyel-e?
-Szóval hazudott?
-Igen.
-És még miben hazudott? A szerelmi kalandjaiban? Az egész gyerekkorában? Egyáltalán Pierre Abélard-nak hívják magát?
-Igen. A többi mind igaz. Ne haragudjon.
-Ne haragudjak... Miféle játékot játszik ön velem?
-Néha nem tudom megállni, hogy ne csintalankodjak. Belém bújik a kisördög. Sajnálom, kérem folytassuk tovább az interjút. Kérdezzen, s én legjobb tudásom szerint, becsületesen válaszolok, ígérem.

                                                                             -----

-Schatz!
............
-Ja, mein Liebchen?
-Sag mal, kann ich mit Wahnsinn spielen?
............
-Tja, wie Du willst, Lieb...

Und so beginnt Herr Lindner Amok zu laufen.

A múlt darabkái- kitudjamárhanyadik

Régen, még a mobiltelefonok előtti időkben Pál Gábor egyszer viccet mesélt a vonalason. Valami ilyesmit:
"Egy apáca utazik a taxiban. Egy idő után megszólal a sofőr: Ne haragudjon, nővér, tudom, illetlenség, de még sosem csókolóztam apácával, és nagyon szeretném tudni, hogy milyen... Hát, ha katolikus vagy, és nincs feleséged, legyen-mondja az apáca. Csókolóznak, mennek tovább, aztán a taxis hirtelen félrerántja a kormányt és siránkozni kezd: Jajj, bocsásson meg, nővér, hazudtam, zsidó vagyok és családom is van!
Mire az apáca: Semmi baj, én meg Isten vagyok és jelmezbálba megyek..." Hosszú csend a vonal két végén, ahogy próbálom értelmezni a hallottakat. "Miért megy Isten jelmezbálba? Miért taxival megy, ahelyett, hogy egyszerűen materializálódna a helyszínen? Miért öltözik apácának és miért smárol egy zsidó taxisofőrrel?" Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben, míg a Pál hangja félbe nem szakítja merengésemet: "Jól van, neked se mesélek viccet többet..." Most már megkérdem: "De mért megy Isten taxival jelmezbálba?" "István! István vagyok és jelmezbálba megyek!"- oldja fel végül kissé ingerülten a rejtélyt Pál. Később a Zöld Pardonban- még a Petőfi-hídnál, a régi helyén volt-találkoztunk srácok-lányok, ott meséli, hogyan sikerült lelohasztanom az értetlenségemmel. Misinek tetszik a sztori, nevet, de ez a Pálnak nem elég, ő a poén utáni instant reakcióra pályázik, ezért mikor Csomi megjön, neki is elmondja a viccet, ezzel igazolva, hogy a hiba nem abban volt. Ismét hosszú csend, majd Csomi megkérdi: "Jelezma? Az valami város? A Bibliában van? Miért megy oda Isten?" Pál ekkor már káromkodik, Misi mintegy vallásos révületben térdre hullva röhög a földön, Gazda Ákos pedig kis félmosollyal az ajkán csak annyit mond: " Gábor, nem lenne jobb, ha ezt a viccet ezentúl inkább Bélával mesélnéd?"

Úgy kéne szerelmesnek lenni, ahogy az 50-es, 60-as évek amerikai slágereiben.

Összeesküvés-elmélet

Tegnap vásároltam pár pólót meg inget (egyébként baszott olcsón), íme a cetli az egyikről:

Származási hely: Kína
Gyártó neve: Ho Chi Ming Co.
Gyártó címe : Kína, Bejging Mao Che tung 1253

Ugyanezen póló másik fityulája szerint az anyag: Linen-mix

Nem kell kriptográfusi diploma hozzá, hogy lássuk: a kommunisták csak az alkalomra várnak, hogy ismét világuralomra törhessenek!

Azért most ezt a pólót fogom felvenni, mert jól néz ki. Ja, és a színe: vörös.

"Néha egy mozi a hétvégéken
 Lazulni próbálsz úgy mint régen
 Néha egy koncert, hol jól érzed magad..."  

És néha sikerül. Iron Maidnem a ZP-ben a fiúkkal, beszélgetés, sörözés, kis tombolás, csocsó-pricesless.
Azazhogy 600 Ft, amihez még egy sör is járt. Király. 30-on túl is lehet jó a buli.

És még Eddie is kijött a végén.

Ismét a helyí SPAR lepett meg egy hírességgel, ezúttal Szalai Ádám válogatott labdarúgó társaságában ellentételezhettem kosaram tartalmát. Ha jól láttam, ízesített ásványvizeket meg jegesteát vett, de az is lehet, hogy csak azért láttam így, mert mostanában újra ráálltam az ízesített ásványvizekre, és egy focistáról eleve azt feltételezem, hogy inkább ilyesmiket iszik a cukrozott limonádék helyett, noha a jegesteában eléggé biztos vagyok, és hát az is cukros. Most, ahogy így írom, mintha mégiscsak epres Jana lett volna az egyik palack. Akármit is vett, beült vele mainzi rendszámú fehér Mercedesébe (asszem), ám hogy melyik irányba indult, már nem láttam. Ma barátságos meccs van Kuvait ellen, de úgy néz ki nincs a csapatban; lehet, hogy legurul Győrbe megnézni a többieket, de az is lehet, hogy csak lazít valahol Pesten, elvégre a Bundesliga-szezonnak már vége. És a csuklómon lévő kis szalagot is megdicsérték ma, még ha csak egy csúnya néni is, akire nem igazán akarózott ránéznem, mialatt egy receptre várva udvariasan válaszolgattam neki. Mikor már azt hiszi az ember, hogy sehova se tart az élete, ilyen dolgok történnek. Soha nem szabad feladni!

Esős idő. Telepi gyerekként nőttem fel, ezért az ilyen napokon nem tudok úgy elmenni egy erkély alatt, hogy ne az lenne a fejemben, hogy egy kölök leköp fentről. Tudom, hogy megy ez, mert mi is csináltuk. Én mondjuk sosem köpködtem, csak a Márkus, de tojást, krumplit, vízzel töltött Kindertojás-belsőket én is dobáltam az ablakból a kocsikra meg a járókelőkre. Egyszer a Márkusék ablakából sikerült Schütz Ila gépjárművét is abszolválnunk, persze ezt csak akkor láttuk, mikor a művésznő kiszállt, és méltatlankodva valami poszterbe tekerte a bűnjelet. Ezt amúgy már gyermekfejjel is kissé színpadias reakciónak tartottam. Szóval ismerem a telep veszélyeit. Vagy a mostani gyerekek mások lennének? A demokrácia és a vadkapitalizmus a feledés homályába taszította volna ezt a szubkultúrát? Persze mind a neten lógnak, meg Playstationöznek, dehát nekünk is volt Commodore 64-ünk, ami legalább akkora királyság volt, és mégis megtettük, amit meg kellett... Nem tudom, talán a 80-as évekkel ez is elmúlt. De ma is, ha egy nagyobb csepp esik a fejemre az ereszvágatból, kezdődik a rutin: flegmán felpillantani, hátha meglátom lebukni a srácot, közben magabiztosan menni tovább, mint akit az se érdekel, ha lecsúrták, végig, amíg láthat, morfondírozva, vajon az első emeleti erkélyen ott kuporog-e egy gyerek, aki rajtam röhög.