Esős idő. Telepi gyerekként nőttem fel, ezért az ilyen napokon nem tudok úgy elmenni egy erkély alatt, hogy ne az lenne a fejemben, hogy egy kölök leköp fentről. Tudom, hogy megy ez, mert mi is csináltuk. Én mondjuk sosem köpködtem, csak a Márkus, de tojást, krumplit, vízzel töltött Kindertojás-belsőket én is dobáltam az ablakból a kocsikra meg a járókelőkre. Egyszer a Márkusék ablakából sikerült Schütz Ila gépjárművét is abszolválnunk, persze ezt csak akkor láttuk, mikor a művésznő kiszállt, és méltatlankodva valami poszterbe tekerte a bűnjelet. Ezt amúgy már gyermekfejjel is kissé színpadias reakciónak tartottam. Szóval ismerem a telep veszélyeit. Vagy a mostani gyerekek mások lennének? A demokrácia és a vadkapitalizmus a feledés homályába taszította volna ezt a szubkultúrát? Persze mind a neten lógnak, meg Playstationöznek, dehát nekünk is volt Commodore 64-ünk, ami legalább akkora királyság volt, és mégis megtettük, amit meg kellett... Nem tudom, talán a 80-as évekkel ez is elmúlt. De ma is, ha egy nagyobb csepp esik a fejemre az ereszvágatból, kezdődik a rutin: flegmán felpillantani, hátha meglátom lebukni a srácot, közben magabiztosan menni tovább, mint akit az se érdekel, ha lecsúrták, végig, amíg láthat, morfondírozva, vajon az első emeleti erkélyen ott kuporog-e egy gyerek, aki rajtam röhög.