Csúnya vége lett. Sanyika apja őrjöngött. Hiába volt ott Kati mellett az új párja, ő is csak megszeppenve állt, várta, hogy a férfi kidühöngje magát, hogy vége legyen már. Néha próbálták csitítani, de csak újra felszították a haragját. Persze Sándort is meg lehetett érteni. Egy másik családja is volt, gyereke, felesége. Megvette ezt a lakást Katinak és a fiának, mindent ő fizetett, munka után két otthon, két élet közt ingázott. Azt hitték menni fog. Hogy fel tudják nevelni Sanyikát. Nos, nem megy. Ezt nem lehet megúszni fájdalom nélkül. Végül abbamaradt az őrület.. Még a liftből is visszhangzott, hogy elviszi a fiát, hogy Kati ezt még megkeserüli, de lassan elült a lárma, elmúlt a közvetlen veszély. Kati azóta is  mindig résnyire nyitja az ajtót és kinéz, ha csak megáll a lift az emeleten, ha csak megcsörren egy kulcs a zárban, pedig új biztonsági ajtót csináltatott, és a zárat is lecserélte a vasrácson, ami az ajtóhoz vezet. Viszont nekünk nem adott kulcsot hozzá, pedig a mi villanyóránk is emögött a rács mögött van. Ezért múlt héten nem tudtam leolvasni az állást, pedig mellékelni kell azt is a papírokhoz, amit az ELMŰ-höz kell bevinnem. Hétvégén aztán végre sikerült beszélni vele, úgyhogy ha nem jön semmi közbe, és az idő is jó lesz, holnap elintézem ezt is. Megígérte, hogy csináltat kulcsot is. Végül csak jól alakul minden.