Recently

Kaptam olyan (baráti) visszajelzést, mely szerint egynéhány bejegyzésem modorosra, mesterkéltre sikerált. Ezt egyrészt bóknak veszem, hiszen mint említettem vonzódom a dagályos, szabatos, nehézkes, terebélyes, udvarias, körmondatos, komótos, túlstilizált, talmin csengő mondatfűzéshez; rendkívül szórakoztatónak találom. Másrészt megfontolandó, hogy gondolnom kell azokra is, akik ezeket a bejegyzéseket olvassák (vagy pont, hogy nem). Ők talán azt hihetik, hogy éppen a közönség igényeit igyekszem kielégíteni, amikor így fogalmazok, holott valójában csak a kedvemet töltöm, a magam örömét keresem ezekben a frázisokban, strófákban, stancákban. Hogy valójában ki vagyok én, vagyok-e én, van-e én, az más kérdés. Nem is mennék most bele, elég az hozzá, hogy ilyen egy fonák alak vagyok. Egyszerűen nem tudom komolyan venni sem a világot, sem magamat. Eleve ironikusan, hátsó szándékkal, másodkézből gondolkozom, íráskor meg pláne, ez adhat némelykor sajátos bukét a posztoknak. Persze ez hasznosnak bizonyulhat napjaink mémektől hemzsegő, szubkontextusokkal tűzdelt, utalásokkal, belső poénokkal gazdagon fűszerezett pszeudo-mashup világában, de én úgy látszik pont fordítva működöm, zsigerből ironizálok, ha pedig szándékosan, az már az irónia iróniája, most aztán döntse el mindenki, mikor hány méter az asztalon. Szóval nem könnyű az életem, de talán itt-ott sikerül rávilágítanom egy-egy részletére. Persze azt, hogy nem könnyű, ironikusan gondoltam, de közben meg tényleg így van, noha. Ugye? Hát, igen.

Amúgy ma is voltam a fogorvosnál. Egy kicsit ingerültebbek voltak, mint múltkor, az asszisztens elgörbített pár fogvájót, amiért megjegyzéseket kapott, viszont a röntgennél nagyon udvarias volt velem. Még egyszer fel kell keresnem őket egy végső tömésre, a tartósabbat választom az ingyenes helyett.

És megnéztem a Blue Valentine c. filmet. Tökéletes