Kicsiny gyermekként a belvárosban, a Lovag utcában laktam. Ott állítólag  Rodolfónak, a híres bűvésznek és Dajka Margit színművésznőnek a kedvence voltam, noha erre én nem emlékszem, csak anyám elbeszéléseiből tudom. Azóta is sok hírességgel kerültem közeli kapcsolatba. Vikidál Gyula megvigasztalt, mikor sírva kimentem az E.T. vetítéséről, mert azt hittem meghal a kedves földönkívüli, arccal nekipréselődtem Eszményi Viktória fenekének az óvodában, Gyabronka Józseffel együtt szerepeltem a Zsebtévében, Göncz Árpád kezet fogott velem, míg a pszichiáteremre várakoztam. Mióta azonban itt élek, kerületem is sokszor megajándékoz pillanatokkal, melyekre mindig szívesen fogok emlékezni. Együtt vásárolni Majkával, Zana József színművésszel, Ganxsta Zolee apjával vagy Miller Zoltánnal (neki egyszer még az ajtót is visszalökhettem magam után), az Emberek együttes méltán kedvelt énekesével, ezek mind olyan élmények, melyekért örökre hálás leszek lakhelyemnek. S lám, ma ismét kaptam egy kis ajándékot a sorstól, mikor hazafelé az utolsó fogászati kezelésemről, valahol a Visegrádi utca tájékán szembejött velem Takács Tamás, a Karthágó, az East és a saját nevével fémjelzett Dirty Blues Band frontembere. Ugyan ő már látott sokkal jobb napokat, mégis selyemszalaggal fűzve rakom el elmém szépséges apróságoknak fenntartott rekeszébe azt a pillanatot, mikor kezében egy szál cigivel így szólt hozzám: "Ne haragudj, tűzgyújtó eszközzel bírsz?" Sajnos nem bírtam. Talán ha nem utasítom el oly mereven már gyerekkoromtól a dohányzást, ha akár csak alkalmakként rágyújtok... De nem, keseregni kár, maradjon meg ez a pillanat annak, ami volt: egy csipetnyi csokireszeléknek életem pudingján.