Böff

A disznótor még nem érhet véget
Emlékbe tedd el a malacheréket
Ne ijedj meg a belezés láttán
Indul a mulatás, kimúlt az ártány

Igen, a hosszú hallgatás után most is csak ennyire futotta.
Sajnálom.

Hajrá magyarok!

Pergőnyelv története

Volt egy srác a gimiben, Pergőnyelvnek hívták.
Valami baj volt a fejével.
Nagyon, nagyon lassan beszélt.
Később kirúgták, mert elküldte az igazgatót a kurva anyjába.
Azt mondták róla, nem gondolkozott, csak kicsúszott a száján.

Ihletem volt

Angyalpörc, ma urológussá teszlek,
S holnaptól előre köszönök végbelednek,
Mint legénylakás, melynek helykihasználása- nem túl jó.

Angyalpörc, ma urológussá teszlek,
Mint kis utca, melyen férfiak sietnek,
Úgy várom, hogy leteljen a GYED.

-------------------------------------------------

Oh, ti gyűlölt örökösei a hatalomnak
Gyűljetek most körém
Félénken szólok, disznózsírban
Serceg a hangom, de ti...
Ólálkodva szívjátok be
Éléskamrám szagát
 

Hajnali gondolatok

Még a legmakacsabb ateista sem állíthatja, hogy a vallás kártékony lenne. Nem mintha sok esetben nem lenne tényleg az, de mint egyik legalapvetőbb, megkerülhetetlen része az emberiségnek, életünknek, történelmünknek, az útnak, amin idáig eljutottunk, ezt állítani olyan lenne, mintha azt mondanánk, hogy a képzelőerő, vagy az agresszió káros dolgok. Vagy, mondjuk, hogy a sejtosztódás káros dolog. Semmi amit idáig elértünk nem jöhetett volna létre vallások nélkül, azazhogy vallások nélkül egészen más irányba fejlődött volna az emberi faj. Persze megszámlálhatatlan negatív példát hozhatunk fel ellene, ahogy az agresszió, vagy a többi esszenciális emberi dolog ellen is, ami hol rossz, hol hasznos , de lényegében ez is egyike azoknak, amelyek olyan mélyen belénk vannak kódolva, hogy -bár nehéz leírnom- talán soha nem tudjuk levetkezni, mert -és ezt a legnehezebb kimondani- ez (is) tesz emberré minket. A háborúk, az írásbeliség, az építészet, a társadalmi normák és struktúrák szövetébe végtelen szállal belekötve van jelen minden ember életében. Ugyanígy azt sem mondhatjuk, hogy a vallás értelmetlen lenne, hiszen tisztán látható, milyen lelki és erkölcsi igényeket elégít ki, melyek ma már talán súlytalannak tűnnek, de a világra rácsodálkozó első embereknek, őseinknek minden bizonnyal magát a túlélést jelentette az az egyébként teljesen irreális szokás, ami mentén falkáikat, napi teendőiket, gondolataikat, egyszóval mindent felépíthettek, megszervezhettek. Semmilyen valós tartalma nincs, pusztán  a lelkiismeret lecsillapítására szolgál, ezért kell(ett) annyira ragaszkodnunk hozzá, hogy zsigeri beidegződéssé, azaz szokássá váljon. Hiába fogadjuk el, hogy mindennapi babonáink, társadalmi szokásaink egy látszólag önkényes rendszer szerint működnek, muszáj hozzájuk igazodnunk, hogy működni tudjunk; ugyanez a helyzet a vallással is. Még akkor is, ha tudjuk, hogy minden istent mi teremtettünk, és bizony vannak olyan erők, amelyekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Ugyanúgy el kell fogadnunk tehát, hogy léteziő dolog a "Soli Deo Gloria", mint hogy létező dolgok a szoli, deó és Glória is.

A filisztéria diszkrét bája

Mostan hadd mesélek arról, míly kispolgári gyönyörök érik néha az ember fiát. Habár időről-időre előfordul, hogy magam is osztom Arany életunt úri nőjének véleményét, miszerint  „Ah, kínos élet: reggel, estve öltözni és vetkezni kell!”, azért van, ami reményt ad. Mégpedig az, hogy amikor a két kikészített vállfa-az egyik nyilván beljebb, a fal felé van-közül a felém esőt leakasztom, pont rá tudom tenni a kabátomat, amit magamról pont (f)első rétegként veszek le, s e felruházott készséget a másik mögé betéve immár eme csupasz fogas kínálja fel magát nekem, hogy soron következő, második héjamat, a kapucnis pulcsit rácicomázzam a pőre vázra, majd ezt akasztom vissza a kabát elé, tudván tudva, hogy így másnap, induláskor pont ez a b(első) réteg pattan majd a kezem alá, hogy aztán a díszétől megfosztott akasztót a kabátos mögé csúsztatva már amarról arassam  le leleményem mérsékelten vízhatlan gyümölcsét. Tudom, mindez csupán a mindennapok csökött, szürke árnyalatából pislákol fel halványan, de néha ez a banális, talmi derengés is elég, hogy berobbantsa lelkem gyújtómotorját. Rend van az univerzumban.

Kálmán és Ágnes

-Mire gondolsz, édesem?
-Csak épp azon merengtem...
-Igen?
-Nos... Azon merengtem, milyen lenne egy madár, pénisz-alakú szárnyakkal.
-Hogy jut eszedbe ilyen bolondság? Pénisz-alakú szárnyak...
-Gondolj csak bele, Ágnes: hívhatnák faszolynak.. vagy brébicsnek...
-Kálmán, néha komolyan azt hiszem, hogy elment az eszed...
-Vagy pöcsölyvnek...
-...
-Ágnes!
-Igen?
-Tudod, mije lenne annak a madárnak?
-Nem tudom...
-Fasztávolsága! Fasztávja lenne neki, Ágnes!
-Olyan hülye tudsz lenni... Inkább aludjunk, jó?

Kálmán még sokáig nézte az alvó Ágnest, és azon merengett, vajon ma esti beszélgetésük elegendő indok-e arra, hogy lemészárolja álmában. Aztán arra gondolt, vajon mégis inkább vele lehet a baj? Arra jutott, mindkét feltevésre igen a válasz. Reggel elment munkába, de utána már nem ment haza. Másnap este már azon gondolkodott, hogy hiányzik neki Ági. Egyértelműen velem van a baj-gondolta. Nagyon hosszú és nehéz éjszaka volt. Reggel felhívta Ágit, találkoztak, megbeszélték a dolgot. Kálmán remélte, hogy barátok tudnak maradni. Tényleg.

Egy intim vallomás

Hány és hány könyv hátlapja, fülszövege kecsegteti az olvasót azzal, hogy az adott mű letehetetlen. Bizonyára eddig is akadtak-mivel szeretek olvasni és annyi jó könyv van-olyanok, amelyektől valóban nagy nehezen szabadultam, s két-háromültő helyemben kiolvastam-legutóbb például a Tűz és jég dala-sorozat könyvei voltak hasonlók, noha ezekkel azért többször randevúztam az elkerülhetetlen vég előtt-,mégis meggyőző erejű a tény, hogy Zolnay Vilmos: A művészetek eredete (Pokoljárás) c. művét a finisbe jutva csak akkor tudtam letenni, amikor már harmadszori melegvíz újraeresztés után-imádok kádban olvasni-alig tudtam a szövegre koncentrálni, annyira kellett hugyoznom, s nem mellesleg épp a nap folyamán hallottam a tévében, hogy valóban káros visszatartani.

Életem legjobb beruházása volt, amikor egy használtkönyv-árustól (akaratlanul lealkudva) megvettem 1000 forintért, hogy legyen mit olvasnom munkába menet. Igaz ez már több hónapja, talán fél éve is lehetett, megakadtam az olvasással, viszont az is igaz, hogy elkezdtem újraolvasni úgy, hogy még elég frissen emlékeztem a szövegre (de nem láttam világosan az összefüggéseket), amit annyira utálok, hogy talán még sose nem is tettem meg más könyvvel; elég sok van, aminek nekifutottam jópárszor, de sose jutottam egy bizonyos pontnál tovább benne, s valószínűleg nem is fogok.

A fülszöveg (és Devecseri Gábor) szerint "Más szemmel néz az ember... (az őskőkorban) telerovátkált pirosas kőre Zolnay munkájának elolvasása után, mint nézhetett előtte. Ami rejtvénynek mutatkozott a szemlélő előtt, az most napnál világosabb bizonyíték..." Ott helyben, a könyvárusnál átfutva mindezt, nem tudhattam, hogy ez valóban mennyire áll. Én nem is értem, hogy lehet, hogy nemhogy világszerte dicsőítenék ezt a könyvet és az íróját, de alig tud róla valaki is, ahogy én sem tudtam. Ilyen érdekfeszítő, izgalmas, reveláló, meggyőző és újszerű gondolatokat felvonultató és egymásba öltő, erős írást aligha olvas sűrűn az ember (én). Megőrülsz, baszki, olyan jó.

Úgyhogy most, éjjel fél négy körül, miután megírtam ezt az ajánlót/himnuszt, még nekiülök és a hátralévő százvalahány oldalt, immár a szárazon, még behabzsolom. Ha valakinek ezután szintén gusztusa támadt volna erre a talán kissé nehéz, de tartalmas különlegességre, jó étvágyat hozzá!

Halálos kimenetelű limerickek

Hallga! Mi ez? Gyermeksírás?
Csak nem a kis Dénes pityereg?
Hát senki nem foglalkozik veled?
Jól van, itt a papa, nem hagyott el téged...
Töröld meg a nózid, úgy...
Szeretnéd, hogy meséljek neked?
Hát képzeld el, hogy...

Volt egy úr, lakhelye Pécel,
Megfertőzte valaki AIDS-el.
Vagyonát elszórta, kúrákra, bogyókra,
De semmire nem ment a pénzzel.

Volt egy úr, lakhelye Idaho,
Jól összeverte egy pár tahó.
Azóta kómában fekszik a kórházban,
Javulás sajnos nem várható.

Volt egy úr, lakhelye Glasgow,
Autóba ült, s így szólt: "Let's go!"
Rálépve a fékre az jutott eszébe:
"Baszki, ez nem jó!"

Volt egy úr, lakhelye Túrkeve,
Jó gyakran eljárt ez úr keze.
Az asszony megunta, álmában leszúrta-
Vagy harmincat szúrt bele.


Na, jobb kedved lett egy kicsit?
Ugye, ugye... Nincs semmi baj...
Jól van, aludjál szépen.
Rendben, itt maradok, amíg el nem alszol.
Szép álmokat!
 


 

Csak a rend kedvéért

Jegyzem meg ugyanakkor, hogy a múltkori közértes fiaskó minden valószínűség szerint a bank lelkén szárad, amely elfelejtett értesíteni, hogy ha sokáig nem használom azt a bizonyos kártyát, akkor automatikusan deaktiválódik. Ezért nem sikerült tehát a helyes kód beütésével sem vásárolnom vele, majd miután az újat megküldték (természetesen a gyártási díjat mi álljuk), valahogy szintén nem jutott eszükbe szólni, hogy akkor még aznap kéne venni valamit a kártyával, különben letiltja magát, mindez csupán a harmadik körben derült ki, egy szemfüles ügyfélszolgálatos jóvoltából. Senkiháziak kezében van a bankszakma, azt kell hogy mondjam.

I'm going slightly mad, avagy hajóvonták találkozása tilos!

Kicsiny blogom egyre meghatározóbb tényezője lett kihagyásaim dokumentációja. Aki csak legutóbbi bejegyzéseim sekély medre mentén lépett bele eme folyóba, abban joggal merülhet fel a gondolat, hogy még épp idejében, szellemi teljesítőképességem zenitjén állt bele a sodrásba, mely ezután azonban lassan csermellyé szelídül. Nos, magam is ezen a véleményen lennék, ha nem rémlene a múltból néhány hasonlóan apályos időszak. Bár, hogy volt-e már ilyen tartósan csekély a vízhozam, arra vonatkozóan hiányosak az adatok. Ismét megtörtént, ezúttal az Auchanban. Sok dolgot is vettem, a nagy csomag WC-papírt is hurcolásztam- noha felmerült bennem, hogy mért nem csak a vásárlás végén veszem le a polcról-, nem csoda hát, hogy már elegem volt a szatyrokból. Mindazonáltal az, hogy a magammal hozott szatyrot, melyben egy övtáskában a pénztárcám (igen, a kártyákkal), a telefonom, a bérletem, egy fülhallgató valamint némi gyógyszer lapult, egyszer csak kvázi tudat alatt lerakom, hogy kis idő múlva arra eszméljek, már nincs a kezemben, korántsem nevezhető a helyzet tudatos menedzselésének. Járkáltam körbe, mint egy halhatatlan lelkét a kommercialitás oltárán feláldozó dervis, de nem volt sehol. Megkérdeztem az árufeltöltőket, majd szóltam egy biztonsági őrnek is, habár először eltévesztettem, és egy fehér inges vásárlónak magyaráztam a helyzetet; másodszorra sikerült. Miután magánnyomozásom kudarcba fulladt, végül a vevőszolgálat felé vettem az irányt, ahol megint összetalálkoztam az (igazi) őrrel, aki kérdésemre mintha pozitív szemmozgással válaszolt volna a pult felé sandítva, majd mielőtt az ott lévő hölgy még rámszólt volna, kiléptem a cuccokkal a lopásgátló kapukon, amik el is kezdtek sípolni, de végül kiderült, hogy megvan, le van adva a tatyóm, melyet egy gyors leltár, személyazonosságom igazolása, valamint a jegyzőkönyv kitöltése után ismét a magaménak tudhattam. Miután annó (dacumál) 2000-ben, egy hasonló vízállásnál szintén az övtáskámat hagytam ott a francia-spanyol határon egy vonaton, benne minden pénzemmel, az útlevelemmel, vonatjeggyel, felmerül a kérdés, vajon nem lenne-e jobb a derekamon hordani ezt az egyébként praktikus kiegészítőt, kényelmi és esztétikai fenntartásaimat félretéve. De hogy az idei Bazany-díj legkőkeményebb esélyese vagyok, az biztos.

.......

A pénztárcámat visszakaptam, a bankkártyám is működik, a szekrénykulcsomat is visszahozta a kolléga, viszont elfelejtettem visszarakni a nyakbavalómba, úgyhogy két napig nem jutottam be a saját szekrényembe. Meddig még??

Érzések

-Én... Én nem tudom.. kimutatni az érzéseimet... Egyszer... kimutattam az érzéseimet... Négy halott tizenkilenc sebesült... ... Egy huszonnégy fős iskoláscsoport három napig állt összekötözve egy óriási teveformájú muffin sütőformában... tizenhét vecsési lakos esett át szükségtelen urológiai vizsgálaton... az orvos összeomlott... azóta is felügyelet alatt van... Én... Én éhes vagyok...
-Van parizer.

Bazany-update avagy "Mik ezek a kurva kódok rajtam?! Úgy vigyáztam mégis megint baj van! Mik ezek a kurva kódok, mik ezek a kurva kódok, mik ezek a kurva kódok rajtam?!"

Folytatódik a kálváriám a kódokkal; tegnap a reptéren hagytam a pénztárcámat, benne  bankkártyákkal, köztük az újjal, amit kaptam, úgyhogy ma megint egy másikkal mentem vásárolni, persze annak ütöttem be a kódját, amit az elhagyott helyett használtam, utána meg már hiába ütöttem be kétszer a jót, nem fogadta el. Otthagytam a cuccost, hazamentem, megnéztem jó-e a kód (a kapukódot is elkúrtam aztán meg a kaputelefon szarakodott, úgyhogy vagy nyolcadszorra sikerült beütnöm a helyes számsort), hát persze, hogy jó volt, vissza, újra beálltam a sorba, megint megpróbáltam, túlléptem a próbálkozási limitet, letiltotta a kártyát, fizettem készpénzzel meg bözsivel. Este elvileg visszakapom a pénztárcámat egy kollégától (ma szabadnapos vagyok), de mivel az aláírást is feltehetően elkúrtam rajta (először szignóztam, aztán átírtam a teljes nevemmel), lehet, hogy még egyszer újra kell gyártatnom. A reptéren a kesztyűimet hagyom el folyton, az ételhordó dobozomat is elvesztettem már, a műanyagpoharakat lerakom és pár pillanat múlva már nem tudom hova tettem, kulacsot nem is hordok, mert mindig úgy hozták utánam a munkatársak... Érik az a bazany-díj! És biztos még vagy 94 dolgot elfelejtettem/elbasztam az elmúlt hónapokban, csak már elfelejtettem, miket. Megőrülök.

A bazanyság eredete és mibenléte (példával illusztrálva)

Az ősbazany természetesen a Pál volt.
Lenn voltunk a balatoni nyaralójukban, Zlaty Bazant-ot iszogattunk, és ahogy egyszer csak ránéztem a vigyorgó fejére, hirtelen belém nyilallt a bizonyosság, melyet azonmód megosztottam vele is: "Pál, te egy bazany vagy!" Tény, hogy akkori és jelenlegi tudásunk szerint a bazant ugye fácánt jelent szlovákul, melynek lehet egy másodlagos, "balfácán" utóíze, jelentése is, mégis úgy vélem, inkább a Pál kacagtató sutaságai, ügyetlenkedései-ezek külön bejegyzéseket érdemelnek, alkalmasint sorozatban tárom majd az Olvasó elé-révén kelt önálló életre, testesült hús-vér fogalommá (micsoda gyönyörű képzavar!) a szó. Akárhogy is, innentől fogva akkor használtuk, ha valaki bénázott, körülményeskedett, teszetoszáskodott, totojázott, elrontott valamit. "Ne bazanykodj már! Mekkora egy bazany vagy!"-mondogattuk az éppen aktuális alanynak. Ha valaki egyazon cselekménysorozatot összefüggően vagy ismételten sikertelenül próbált végrehajtani, vagy botlása ok-okozati viszonyban újabb melléfogást eredményezett, akkor bazany-show-ról beszéltünk (hányszor, de hányszor a Pálnál, s másoknál is!). Egynéhányszor még a Bazany of the year díjat is kiosztottuk, az egész éves teljesítmény alapján, ha jól emlékszem magam is elnyertem már a címet.

Mindez csak azért jutott most eszembe, mert ma vásárolgatás közben egyszercsak észrevettem, hogy elhagytam a bankkártyámat, mire kiderítettem a bankom számát, és felhívtam őket, hogy letiltsam, az egyenlegem lemerült ("Jónapot kívánok, elvesztettem a kártyámat, érdeklődni szeretnék, hogy mik a lehetős..."), az automatánál megkérdeztem egy nőt a sorban, hogy tehetnék-e gyorsan pénzt a másik kártyáról a telefonomra, hogy letilthassam az elveszett kártyámat, de azt felelte, hogy ő is nagyon siet, utána rosszul adtam meg a saját telefonszámomat, végre sikerült töltenem és letiltottam a kártyát, majd hazaindulva a papírzacskó, amiben az eladdig vásárolt termékeket szállítottam, kiszakadt.


Ez azért már bazany-shownak számít, persze önmagában kevés, de egy nevezésnek jó az összesített versenyben. Ki tudja, akár duplázhatok is, elvégre még csak a nyár elején járunk...




U.i.: Van egy képem a Pálról, mint Original Bazanyról, azonban ezt az ő személyiségi jogait figyelembe véve inkább mégsem osztom itt meg, noha ezzel lenne teljes a bejegyzés.

A köztévé újabb nagy dobása

Új játékos show indul az M1-en! A "Vigyázz, kész, Frajt!" könnyed szórakozást, kacagtató perceket ígér a nézőknek. A játékmester, a Szomszédok közkedvelt Mágenheim Júliája, Frajt Edit megmutatja humoros oldalát, amint a szintén hírességekből álló versenyzőket segíti, bírálja és persze ugratja a nekik kiagyalt feladatok végrehajtása során. Az közszolgálati televízió új vetélkedője, mely mindennap A láthatatlan madárfos előtt lesz látható, méltó ellenfele lehet a kereskedelmi tévék showműsorainak, például az RTL Klubon futó, Sebestyén Balázs vezette 4n4ln-nek.

Ábel Anita, az arabok pestise

Hogy miért gyűlöli így a sivatag népét, nem tudni, ám Ábel Anita már jó párszor tanújelét adta perzselő haragjának, melyet a mórokkal szemben visel. Egy alkalommal például egy kicsiny oázisban, ahol épp megpihent egy kereskedőkaraván, damillal összekötözte az arabusok tevéinek csiklóit, majd petárdát robbantott a szegény állatok között, akik persze szerteszét futottak félelmükben, ily módon csonkítva meg magukat. A karaván természetesen nem tudott továbbállni, s majd egy hónapig kellett étlen-szomjan helyben rostokolniok, mire valaki hírét vitte balsorsuknak, s a segítség újabb tevék formájában megérkezett; ily módon a rakomány, mely nem jutott időben célba, odaveszett, a tevék szintúgy elpusztultak, s a mentőakció költségeit is a szerencsétlen szaracénoknak kellett állniok, miután nagy megpróbáltatások árán visszajutottak otthonukba. Hogy mi sarkallta Anitát erre a kegyetlenségre, nem tudni, hiszen nem is ismerte áldozatait.

Egy másik alkalommal, ugyancsak egy eldugott kis oázisban az egyetlen kutat tette tönkre, oly módon, hogy belevizelt, majd -ki tudja, miért- Vastag Csaba CD-kkel szórta tele. Megint máskor kisgyermekeket riogatott, lenge ruházatban, "a Kakiboszi feltépi a segged!" sikoltásokkal rémisztve halálra őket.

Mikor ezekért és sok egyéb nemtelen cselekedetéért felelősségre vonták, csak megvonta a vállát és azt mondta: "Ki nem szarja le, talán a Bőhm bácsi?" Minthogy azonban egyik rémtettet sem lehetett egyértelműen rábizonyítani, mind ez idáig szabadon folytathatja garázdálkodását szegény arabok rovására. A legtöbb, amit ellene eddig elértek, hogy nyilvánosan nem léphet be a legtöbb arab országba, valamint nem mehet mecsetek közelébe Franciaország, Belgium, a skandináv államok, valamint az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada területén. Ez persze nem tartja vissza attól, hogy újabb beteges tréfákkal keserítse meg Izmáél népének életét. Csoda-e, ha ezek maguk közt csak úgy emlegetik: "Ábel Anita, az arabok pestise"?

A láthatatlan madárfos

"Nem látod, de érzed"

Egyszerre fordulatos családi dráma és korokon átívelő tabló. Történelmünk vérzivataros századain keresztül követhetjük végig egy galambtenyésztő család és a körülöttük élők életét, viszonyait, örömeit és árulásait ebben a nagyívű, magával ragadó sorozatban. Élnek, szeretnek, gyűlölnek és meghalnak, s közben nem tudják, hogy mindannyiuk sorsa összefonódik a múltban, jelenben és jövőben, mert mindannyiukat megjelölte egy láthatatlan pecsét...

1. rész:

Dénes beszarik a líceumban, miközben Amál megpróbálja feltérképezni Árpi férfibüszkeségének redundáns tartományait. Antal próbálja ellátni családfői teendőit, miközben versenyben kell maradnia a konkurenciával. Neje, Hedvig megpróbálja kiélni írói ambícióit, ám csakhamar be kell látnia, képzelete túl sekélyes és földhözragadt ehhez a pályához. Vagy mégsem? Vajon az új kiadónak tényleg tetszik a regénye, vagy csak a pénzükre hajt? Inasukon, Kálmánon egyre inkább elhatalmasodik a játékszenvedély; vajon a sorozatos balszerencse az agárpályán veszélyezteti-e Antalék vállalkozását?

20. század eleji híres magyar költő fiókban maradt, nemrég felfedezett közhelyei az elmúlásról

Éltem még a kezemben tartom
De közben lassan meglepett az alkony
Lepihenek hát, elrakom szekrénybe
S talán lesz még, ki elővegye, megnézze

Éltem még a kezemben tartom
De már látom, várnak a túlsó parton
Nem szólok senkinek, csak készülök az útra
Kényelmesen fekszem, szemeim lecsukva

Éltem még a kezemben tartom
De a derengés, mely beragyogja arcom
Nem a nap sugára, nem az élet fénye
Sápadt mezők hívó, táncoló lidérce

Éltem még a kezemben tartom
De ha elmegyek, nem lesz, ki visszatartson
Révésznek nem adok, evezek én magam
S ha nem érek partot, maradok parttalan

                                                             1922.

Go home Michael, you're drunk (Just kidding, you're today's earcandy)

You are far,
When I could have been your star,
You listened to people,
Who scared you to death, and from my heart
Strange that I was wrong enough,
To think you'd love me too.
I guess you just pissed in the pool,
You must have had to piss  in the pool

Something to be held against our foreheads in an ill manner

"Of course you have to kill yourself before getting naked."
 Said the man with no eyebrows. 'Twas not long before I realized he was having an affair with the armchair I just stood up from. With a stylish grin I paved the way for a least moderate...

Again, I have nothing beastly.